2015. augusztus 2., vasárnap

00:Chapter

Elérkezett a nap, mikor már elég idős voltam, ahhoz, hogy elhagyjam szüleim házát, és magam vágjak neki a világnak. Olyan érzésem volt, mintha előről kezdtem volna az életet. Gyerekkorom óta a sminkelés vonzott, ezért erre fektettem rengeteg energiát, gyakorlást és tanulást az életemből. Apám egyik barátja egy ügynökség elnöke Szöulban, így örömteljesen indultam utamnak, tudva, hogy sikerült elhelyezkednem valahol.
  

A repülő leszállt. Izgatottan szálltam le, majd a csomagjaimmal együtt indultam a kijárat felé. Mindössze egy bőröndöm volt, és egy térkép, melyen a célpont meg volt jelölve. Az egyetlen kihívás az volt, hogy a helyszínre találjak. Gyalog indultam el, hogy jobban szemügyre tudjak venni minden egyes helységet, mivel ettől a naptól kezdve nem egy turistaként tartózkodtam itt, hanem egy itteni emberként. Egészen más volt a környék, mint a megszokott csöndes és nyugodt utcák. Mindenhol hatalmas épületek, emberek sokasága és nyüzsgés. Viszont minden álmom az volt, hogy egyszer sminkesként dolgozhassak, szóval ez a néhány dolog sem tudott visszatartani álmom beteljesülésétől. Bő két órája húztam csomagokat a végtelenségig nyúlónak tűnő járdán, de még mindig elég messze voltam. A térképen csak néhány centiméternek bizonyult, ám a valóságban ez jóval több volt. Nem is kicsit. Egy bő három órás séta elteltével a megfelelő helyre érkeztem. A lábam sajgott, de nem foglalkoztam vele, mivel a tudat, hogy ideértem, mindent elfelejtetett velem. Sóhajtva mentem be a hatalmas épületbe, majd ámuldozva néztem körül. Az egész helyiségből áradt a gazdagság érzete, amit a látvány keltett. Csomagomat vonszolva mentem oda a recepciós pulthoz, ahol egy hölgy állt szolgálatomra, elegánsan felöltözve, kedves mosollyal az arcán.
 -Miben segíthetek? - kérdezte kedves hangon, ami már kellő nyugalmat hozott lelkemnek, amiért ilyen fogadtatásban részesültem.
 -Mr. Parkot keresem - túrtam bele kicsit idegesen a hajamba. Annyira izgultam már, hogy a lábaim is heves remegésbe kezdtek, amit szerencsére a pult takart, így nem láthatta senki, csak az, aki mögöttem volt. 
 -Hogy hívják?
 -Bae Seo Ran - válaszoltam remegő hangon. Egy pillanatig még a nevemre sem emlékeztem, de hamar észhez tértem, és megadtam a kellő választ. Nem kapcsolhat ki az agyam a sikernél. Most kell igazán magamat adnom.
 -Oh, igen. Mr. Park már várja önt. A második emeleten találja meg - mosolygott kedvesen. Viszonoztam a gesztust, és a feltűnően nagy csomagommal együtt indultam a lift felé, melynek ajtajára ki volt írva, hogy a lift nem működik. Vagy nyolc percbe telt, mire a második emeletre jutottam. A folyosó hatalmas volt, de ember sehol sem járt. Elindultam, és az ajtókat pásztáztam, de nem tudtam melyik lenne az, ahová mennem kellene. Hirtelen egy fiatal srác fordult be a folyosó egyik kanyarjából, majd kihasználva a helyzetet, segítségkérésre folyamodtam.
 -Elnézést, meg tudnád mondani melyik Mr. Park irodája? - pislákoltam rá kétségbeesetten.
 -Fordulj meg - nevetett. Tettem, amit kért, majd megpillantottam az ajtót, melyre hatalmas betűkkel volt kiírva az elnök neve.
 -Oh, köszönöm - feleltem vörös arccal. A srác továbbment, én pedig egy pillanatra megálltam az ajtó előtt. Már csak ez a tárgy választott el az álmom beteljesülésétől. Erőt vettem magamon, kopogtattam, majd a válasz hallata után benyitottam.
 -Szia Seo Ran - köszöntött. Egy hatalmas asztalnál ült, öltönyben volt. Látszott rajta, hogy egy gazdag és sikeres emberrel volt dolgom. - Foglalj helyet.
 -Üdvözlöm Mr. Park - ültem le az asztalával szemben lévő székbe. A bőröndöm a szék mellett tettem le, kezeim pedig a térdemen kulcsoltam össze.
 -Hívj csak elnök úrnak - könyökölt az asztalához. - Nos, várod már, hogy kezdhess?
 -Mindennél jobban várom - bólogattam vadul. - Mindig is ezt szerettem volna csinálni, szóval köszönöm, hogy lehetőséget adott nekem. Azt viszont nem értem, hogy miért nem kellett amolyan ,,bizonyítást" tennem a gyakorlottságommal kapcsolatban? 
 - Édesapád jó barátom volt, és azt mondta, sok tehetség szorult beléd, így hát feltétel nélkül bízom benne. Másodlagosan pedig, mindig jól jön, ha egy tehetséges alkalmazottal bővül a vállalat - magyarázta. - Sikerült megtalálni a lakhelyedet?
 -A lakhelyemet? - kerekedtek ki a szemeim.
 -Igen, ahol lakni fogsz. Remélem a közelben van, így nem lesz nehézkes a beutazás.
 -Azt hittem a cég fog adni egy szállást - hajtottam le a fejeimet. Rendkívül kínos volt a szituáció, így a szemkontaktust sem mertem felvenni.
 -Szóval, kellene egy szállás - töprengett. Felkaptam a fejemet, így láthattam, ahogyan mély gondolkodásba esett. - Nincs szabad lakhelyünk, mind az előadóinknak a lakhelye, amelyek vagy foglaltak, vagy több személyre vannak felszerelve.
 -Akkor valahogyan szerzek - harapdáltam idegesen a szám szélét.
 -Esetleg - kezdett bele. Egyből rá kaptam tekintetemet. - A banda, akiknek a stylisztjának szántalak téged, náluk van hely.
 -Semmi akadálya, legalább közelebb kerülhetek hozzájuk.
 -Rendben, akkor mindent elintéztünk. Felhívom a bandát, hogy tudjanak az érkezésedről. Köszöntelek a JYP Entertainmentnél! - nyújtotta kezét. Miután kezet fogtunk egymással, átadott egy kártyát, melyen az említett banda házszáma volt és egy kulcscsomót, amely a kapuhoz és az ajtóhoz kellett. Megfogtam a bőröndömet, majd vidáman indultam el a lakhely felé, amely csak egy utcányira volt az ügynökség központjától. A ház kívülről egész normálisnak vélhető volt. Előkaptam a zsebembe süllyesztett kulcscsomót, majd kinyitottam a kaput. A bejárati ajtóig sétáltam, megálltam előtte és kopogtattam egyet. Egy nálam pár évvel idősebbnek mondható lány nyitott ajtót. Valószínűleg tudott az érkezésemről, mivel meglepődöttség helyett izgalmat láttam a szemében.
 -Üdvözöllek a mi kis családunkban! - vigyorgott egyfolytában. Családunkban? Ez a kifejezés nem is hangzik olyan rosszul. - Soo Gi vagyok, a banda fotósa, örülök, hogy mától egy oldalon állunk! - mondta lelkesen. Oh, szóval nem egy bandatag.
 -Szia, Bae Seo Ran vagyok - nyújtottam a kezem, de ahelyett, hogy megfogta volna, a nyakamba vetődött. Ez aztán a közvetlen családi viszony.
 -Gyere, ismerkedj meg velük. Elég sokáig velük fogsz élni, szóval nem árt, ha ismeritek egymást.
 -Rendben - bólintottam, és követtem őt. A ház eszméletlen nagy volt belülről, minden tökéletesen volt elhelyezve, majd a nappali szerű helyiségbe kanyarodva szanaszét dobált ruhadarabok hevertek a földön, tökéletesen elrontva az egész ház varázsát. Átléptem volna a darabot, de megbotlottam benne. Feltápászkodtam, mielőtt észrevette volna, és továbbra is követtem Soo Git. Hirtelen megállt, ezért én is így tettem.
 -Srácok, ő itt Seo Ran - mutatott be, én pedig egyből felkaptam a fejemet a ,,srácok" szó hallatán. Ledermedve néztem a hét fiút, akik a kanapén ültek és vadul integettek nekem. Arról nem volt szó, hogy fiúk..


12 megjegyzés:

  1. Wow, eddig jó! Sok sikert és kitartást a sztorihoz%

    VálaszTörlés
  2. eddig nagyon jó :) sok sikert a folytatáshoz :D

    VálaszTörlés
  3. Várom mi fog kisülni,eddig nagyon jó! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már készülőben vannak a következő részek :D

      Törlés
  4. Omnom*-*
    Nagyon jól kezdődik:"D Elgondolkodtam, hogy direkt ment gyalog, vagy tényleg annyira szőke, hogy "ami a térképen két centi, az a valóságban is annyi" gondolata van?:"D Na, lépjünk túl! Maga a karakter szimpatikusnak tűnik, mintha rád hasonlítana:'3 Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kiülni belőle*--* Hamar hozzad ám a részt:3
    Ölel, Lau<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Seo Ran személyisége az életvidám, beszédes és lüke. Ez csak bemutatta, hogy nagyjából milyen valójában, mivel ez egy ismerkedős rész inkább a következővel együtt. Lassan jön a kövi, köszönöm a szavakat! (:

      Törlés