2015. október 25., vasárnap

03:Chapter

 -Jin Young az irodájában vár téged - jött oda hozzánk BamBam.
 -Miért? 
 -Nem tudom - vonta meg a vállát. A kért helyre mentem, majd a kopogtatást követően bementem az irodába. 
 -Hívatott - csuktam be magam mögött a tárgyat. 
 -Igen, alá kellene írnod a szerződést. 
 -Oh, tényleg - ültem le az asztalával szembeni székre. Elém nyomta a lapot, én pedig gyorsan végigfutottam rajta. - Két évig szól ez a szerződés? - kerekedtek ki a szemeim. A két év egész sok időnek bizonyul, mivel annyi ideig kell a szülővárosomtól távol lennem.
 -Igen. Ha menet közben kilépnél, az sem a fiúknak, sem az ügynökségnek nem lenne jó. A szerződés miatt nem kell aggódni ezért. 
 -Értem - bólogattam. Nem okozott akadályt ez a kikötés, mivel mindenem megvolt, amire vágytam, ezért kilépésre sem volt okom, egyedül az egyedüllét érzése motoszkált a fejemben. Tovább olvastam a sorokat, ám szemeim megakadtak az egyik ponton.
 -Csapattagokkal való kapcsolatteremtés esetén kirúgás jár? - olvastam fel a kelleténél kicsit hangosabban.
 -A fiúknak nincs idejük arra, hogy a barátnőikkel legyenek elfoglalva. Mielőtt debütáltak, már előre tudták ezt. 
 -Rendben - tekergettem a hajtincsemet. - Ezzel sem lesz gond.
 -Egyéb kérdés? 
 -Nincs - firkantottam alá a lap alját, és odanyújtottam. 
 -Elnök úr, talált-
 -Siess pakolni, holnap nagy napotok lesz - szakított félbe. Sosem tudom befejezni, amit szeretnék. 
 -Miért? - forgolódtam.
 -Koncertjük lesz Kínában. Most igazán meg kell mutatnod a tudásodat, mivel több ezer ember előtt való megjelenésük lesz. 
 -Viszlát - hajoltam meg, és már rohantam is ki. Mindenki eltűnt, ezért sietősebbre vettem a tempómon.
 -Hová sietsz? - szólított meg az épület előtt valaki. Egyből lefékeztem, és a hang felé kaptam a fejemet. Youngjae volt az.
 -Pakolni. Nem szóltatok arról, hogy koncert lesz - magyaráztam ki magamat. 
 -Azt hittük. tudod - vonta meg a vállát. 
 -Rajtatok kívül senkivel nem találkoztam, szóval kétlem.
 -Akkor menjünk - karolta át a vállamat, és úgy indultunk el. Óvatosan levettem kezét, ő pedig egy nevetést követően maga mellé helyezte azt. Nincs kapcsolatteremtés egyik bandataggal sem. 


 -Hol vagy? - szólt bele a telefonba Mark.
 -Itt vagyok a főépületben. Kiderült, van egy saját szobám teli ruhával és kozmetikumokkal.
 -Összeszedtél mindent, ami kell?
 -Fogjuk rá - néztem a mellettem lévő bőröndre.
 -Akkor a bejáratnál találkozunk - tette le. Bezártam a dolgozószobám, utam pedig egyből a bejárat felé vezetett. Egy fekete furgon állt az épület előtt. Nem tudtam, hogy kicsodák, de Jr az ablak mögül intett nekem.
 -Sziasztok - szálltam be a furgonba.
 -Szia Seo Ran - köszöntek szinkronban, úgy, mintha minden nap ezt gyakorolták volna. Mindannyian fáradtak voltak, és az ablakhoz dőlve pihentek, ami rájuk is fért, mivel a holnapi koncerthez rengeteg energiára volt szükségük. Én csak az ablakon bámultam ki, és a kivilágított esti utcát figyeltem, ahol még most is emberek százai nyüzsögtek.

 -Kelj fel - simított végig valaki az arcomon. Szemeim kipattantak és Youngjaera meredtek, aki gyengéden próbált felkelteni, sikeresen.
 -Hol vagyunk? - dörzsöltem a szemeimet.
 -Most szállunk át a magánrepülőnkre - válaszolta, és lement a kisbuszról. Már csak én tartózkodtam fent, ezért gyorsan a többiek után siettem. Csak mentem mögöttük, miközben a bőröndöt húztam magam mögött. A többieknél is voltak kisebb táskák, nyilván a fontosabb holmijaikat cipelték benne.
 -Mivel párosan vagyunk, így mindenkinek jut egy utazótárs - csapta össze kezeit JB, mikor már mindannyian a gépen tartózkodtunk.
 -Ülök Seo Ran mellett - mondta Youngjae.
 -Te csak ülj JB-vel, majd én ülök vele - foglalt helyet mellettem BamBam.
 -Hé tesó! És én kivel üljek? - morgolódott szokásához hívően Jackson.
 -Velem - helyezkedett el mellette Mark. Mindenkinek megvolt az utazótársa, így már csak a pihenésre kellett koncentrálni. A fényeket lekapcsolták, néma csend és sötétség uralkodott. Nem tudtam pihenni, csöndesen figyeltem a többieket, akik mélyen aludtak. Így tettem ki tudja mennyi ideig, míg nem a repülő leszállt.
 -Köszöntöm önöket Hongkongban - kapcsolta fel a világítást a légiutas-kísérő. Mindenki a szemét dörzsölte a fáradtságtól. Bele sem tudtam magam képzelni a helyzetükbe. Én már most teljesen stresszes voltam, pedig a munkám csak a színfalak mögé szólt. 
 -Fáradt vagyok - lógatta a fejét BamBam, a többiek pedig hasonlóképp tettek. 
 -Mindenki fáradt? Mi lesz holnap veletek? - néztem végig a társaságon. 
 -Mégis mi lenne? - emelte fel a fejét Jackson. - Megmutatjuk a legjobb oldalunkat.
 -Legyen így - gondoltam magamban.

Az aréna hátsóbejáratán mentünk be a holnapi koncert helyszínére. Éjfélnek bizonyult, és a fáradtság még mindig ott bujkált a fiúk szemében, akik megállás nélkül próbáltak a hatalmas színpadon. A nézőtér üres volt, már minden elő volt készítve. Dolgozók sehol sem voltak, egyedül a mi nyolcas csapatunk és a menedzser volt jelen élettársával, plusz a tánckoreográfus, aki figyelte a tagok minden egyes mozdulatát, kijavítva a hibákat az éles helyzet előtt. Leterítettem a pulóverem a színpad végébe, és azon fekve figyeltem a keményen dolgozó, fiatal srácokat, akik fáradtan, de boldogan tették azt, amire egész életükben vártak, és most megadatott nekik. Lassacskán kezdett lehunyódni a szemem, mivel egész úton nem aludtam egy percet sem. 
 -Jó éjszakát - hallottam meg egy hangot magam mellől, szemeim pedig egyből kipattantak. Sötét volt, de tisztán láttam a mellettem letelepedő BamBamet, és a többieket, akik körülöttem helyezkedtek el. 
 -Köszönöm, hogy itt lehetek most veletek - hunytam le a szemeim mosolyogva, majd próbáltam elaludni. - Jó éjszakát, srácok.





2 megjegyzés: