-Te meg mit keresel itt? - böktem a betolakodó felé, aki ennek hallatán gúnyos mosolyra húzta száját.
-Ne aggódj, nem miattad jöttem.
-Ti ismeritek egymást? - nézett felváltva kettőnkre Youngjae.
-Nem igazán. Csak segített nekem ma valamiben, ennyi az egész - magyaráztam ki ezt a számomra kínos szituációt. Miért ilyen modortalan az összes idol velem? Mert fiatalabb vagyok, nekem is jár a kellő tisztelet. Ha ő így játszik, én is így fogok.
-Yah! Szállj le az ágyamról! - álltam meg Sehun előtt keresztbe tett kezekkel.
-Hogy beszélhetsz így egy vendéggel? Ne felejtsd el, még jössz nekem eggyel! Ha egyszer belecsöppentél a barátnő szerepébe, már nem szállhatsz ki belőle!
-Kértem én, hogy hívj a barátnődnek? Nehezedre esett volna azt mondani, hogy egy régi ismerősöd várt rád? - dobtam meg egy párnával, ami hirtelen a kezembe akadt. - Aigoo, miért kellett belekeverned ebbe?
-Inkább örülnöd kéne, hogy segíttettem! Ilyen hálátlan nőszemélyt...
-Rendezd le az ügyet, és engem hagyj ki belőle! Nem szeretnék még egy idolhoz érzelmeket táplálni, megértetted?! - kiáltottam rá könnyeimmel küszködve, majd elrohantam a fürdőbe, nem foglalkozva azzal, hogy a banda jelenlévő tagjai meglepetten figyeltek engem. Az ajtót bezártam, és leültem a hideg kőre, nekitámaszkodva a tárgynak. Magam sem tudtam pontosan kiborulásom okát, de feltételeztem azt, hogy az idol megnevezés lehetett az oka. A GOT7 miatt persze nem voltak ilyen érzelmeim, mivel tudtam, hogy ők nem egy nőként, hanem egy barátként tekintettek rám, ellenben Sehunnal, aki épp felborítani készült megszokott életemet. Heves gondolkodásba estem, hogy mitévő legyek idebent, végül amellett döntöttem, hogy lezuhanyzok, ha már a fürdőben tartózkodtam. Hangulatom egy fokkal elviselhetőbbé vált, de ahelyett, hogy felfrissültem volna, inkább csak fáradtabb lettem. Jól betekeredtem a hófehér törölközőbe, majd fejemet kidugtam az ajtón, hogy kilessek, tiszta-e a terep. Szerencsémre senki sem mászkált odakint, viszont a fiúk még mindig a mi négyes szobánkban tartózkodtak, ahol a bőröndöm és a ruháim voltak.
-Pszt, Youngjae! - próbáltam felkelteni figyelmét. Ő volt hozzám a legközelebb, és nem akartam, hogy a többiek figyelme is felém irányuljon. Gyorsan visszabújtam a fal mögé, mert tudtam, hogy sikerült megszólítani.
-Mindjárt jövök, srácok, megkeresem a telefonomat, mert várok egy fontos hívást - hagyta ott őket, ezután kijött hozzám.
-Segíts, kérlek!
-Meg sem kérdezem, miben - mutatott rám, vagyis inkább a törölközőmre, majd előhúzta a táskámat a háta mögül.
-Isten vagy! - csillantak fel a szemeim. - Honnan tudtad, hogy ez kell?
-Hallottam, hogy valaki zuhanyzik a fürdőben. Mivel Jackson nincs itt, ezért valószínűleg te lehettél odabent. A táskád pedig ott volt az ágy mellett, amit nem vittél magaddal.
-Lehet még egy kérésem?
-Persze. Mi lenne az?
-Aludhatok a ti szobátokban?
-Gyere - ragadta meg a karomat mosolyogva, és behúzott a szobájukba, ahol hátat fordítva nekem, megvárta, míg a pizsamámba bújok. Az ágyakat kezdtem el vizsgálni a szoba közepén, hogy melyiket tudnám birtokomba venni. - Jackson ágyában aludhatsz nyugodtan. Nem fog hazajönni ma a hotelbe.
-Miért nem? - kérdeztem kíváncsian.
-Nem tudom, néha eltűnik egy-két napra, ha rossz kedve van. De ne aggódj, hamar vissza fog jönni.
-Hm, oké - borultam be a puha ágyba. Kellemes illat csapta meg az orromat, ami rendkívül tetszett.
-Nessy? - ült le az ágy szélére. - Minden rendben van? Szeretnél beszélni róla?
-Minden rendben van, ne aggódj.
-Akkor jó éjszakát - mosolygott rám, majd lekapcsolta a világítást, és elhagyta a szobát.
Reggel valami robbanás szerű hangra ébredtem, amelyre szinte pillanatok alatt reagáltam, felkészülve a legnagyobb veszélyre is. Kiderült, csak Junior és Yugyeom játszottak, így semmi okom nem volt az aggodalomra, miszerint kigyulladt volna a hotel, esetleg egy meteor pottyant volna az erkélyre.
-Jó reggel, hétalvó. Itt a heti beosztásod - nyomott a kezembe egy lapot JB, amelyen a hét napjai szerepeltek egy-egy tag nevével párosítva.
-Én mikor kerülök sorra? - támadott meg Jr., kitépve kezemből a papírt. - Vasárnap? Miért pont én vagyok az utolsó? Jackson itt sincs, nem cserélhetnénk?
-Nem! - vágta rá mindenki reflexszerűen, mire mindketten meghökkenve bámultunk egymásra. Egészen késő délutánig rengeteg dologgal ütöttük el az időt. Megmutatták nekem a kedvenc filmjeiket, meséltek nekem a debütálásukról, majd nekem kellett mesélnem magamról, aminek köszönhetően még a mostaninál is közvetlenebb viszonyba kerültem a bandához. Ez idő alatt mindvégig Jackson érkezésére vártunk, de nem jött vissza, és nem is jelentkezett. Magam sem értettem miért, de az öröm helyett inkább csalódottságot éreztem. Öt órakor jött értünk a banda managere, hogy hazavigyen minket a kollégiumba.
-Miért ilyen nehéz Jackson táskája? - húztam magam után a saját holmijaimmal együtt.
-Add ide, majd én viszem - vette át BamBam, így megkönnyebbülve sétáltam a fekete furgon felé. A manager egész úton a fiúk programtervét ismertette velünk. Most tudatosult bennem, hogy az eddig eltöltött idők csak pihenők voltak, mostantól kevesebb időt tölthetek velük, ha csak nem megyek el a mindennapos próbákra, mint kísérő. A Nessy hetet végül pedig úgy beszéltük meg, hogy a próbák után indulunk majd a számomra meglepetést nyújtó programokra, ahol többet tudhatok meg róluk.
-Én lerakom a táskáimat a sminkes szobába, mindjárt jövök utánatok, rendben?
-Hívom..-kezdett bele Youngjae, de a fél mondatot már nem hallottam, mert elindultam úti célom felé. Öt perc séta elteltével már az ügynökség főépületében sétáltam, ahol egy boldog érzés öntött el, miszerint itt egy dolgozóként voltam jelen, és nem egy idegenként, akinek küzdenie kell a bejutásért. Elővettem a kulcsot a táskámból, majd kinyitottam a zárat és az ajtót. Ám nem az a rend fogadott odabent, mint ahogyan azt utoljára itt hagytam. A tárgyak, amelyeknek az asztalon lett volna helye, a földön hevertek szanaszét. A székek fel voltak borulva a körülötte lévő tárgyakkal együtt. A sírás kerülgetett egyfolytában, és nem tudtam hirtelen mitévő legyek. Csak bámultam tétlenül a helyiség közepén, majd lábaim remegni kezdtek, így a földre rogytam. Térdeimet felhúztam, annak dőlve sírtam néhány percen keresztül. Mikor már csak a könnyeim potyogtak, előkaptam a telefonomat, hogy felhívjam Youngjae-t, de inkább elvetettem az ötletet, és visszasüllyesztettem a zsebembe. Úgy gondoltam, hogy a saját problémáimat nem szeretném ránehezíteni másokra is. Épp elég dolguk lesz nekik is a hét során. Nagy levegőt véve magamon, felkeltem a földről, hogy összeszedjem magamat. Kezemmel próbáltam letörölni a könnyeimet, de inkább csak elkentem őket az arcomon.
-Köszönöm - vettem el a zsebkendőt, amelyet az orrom előtt lóbált valaki. Elkezdtem törölgetni az arcomat, de hirtelen furcsállni kezdtem ezt, ezért megfordultam.
-Ki tette ezt? - nézelődött Jackson idegesen.
-Nem tudom - vontam meg a vállamat. Ismét rám tört a sírás, így reflexszerűen ráborultam. Meghökkenve álldogált egy helyben, de nem vágott hozzám semmi sértőt, nem lökött el magától, csak némán figyelt engem. Egy ideig ilyen helyzetben voltunk, mikor úgy gondoltam, sikerült megnyugodnom kicsit, ezért hátráltam egy lépést.
-Menj haza, majd hívom a személyzetet, hogy rakjanak rendet. Ne aggódj emiatt - mentünk ki mindketten az épületből. Ő elindult az ellenkező irányba, én pedig ledermedtem, és távolodó alakját figyeltem.
-Jackson, várj! - kiáltottam utána. Hirtelen megfordult, és kérdőn pillantott rám.
-Mi van? - kérdezte hűen megszokott önmagához.
-Jövök veled - futottam oda hozzá.
-Nem.
-De ma veled kell lennem, így nem rázhatsz le!
-Én nem kértem, hogy töltsd velem a napot!
-Nem baj, menjünk együtt - mondtam határozottan. Válaszul egy hümmögést kaptam, amivel tudtomra adta nemtetszését. Egész úton sietősen ment előre, szinte rohanva haladtam mögötte mindvégig. Egy hatalmas épület előtt torpant meg, így én is így cselekedtem.
-Még mindig jönni szeretnél utánam?
-Hm, igen.
-Gondoltam - indult meg ismét előre, így a megszokott tempómban követtem őt. Modern és gazdag volt belül minden, ami nem lepett meg, hisz kint is pont ugyanígy nézett ki az épület. A liftben kínosan álltunk egymás mellett, egészen a legfelső, azaz a huszadik emeletig. A megfelelő emeleten megálltunk egy ajtó előtt, de nem ment be, amit kicsit furcsálltam. Nem tettem szóvá, hogy mire is várunk pontosan, csak némán bámultam előre, hátha magyarázatot kapok rá.
-Elfordulnál végre, hogy beírhassam a jelszót?
-Ó, persze - fordultam meg. Hallottam magam mögött a pittyegéseket, majd az ajtó nyitódását, de mire visszafordultam, már be is csukta maga után.
-Yah! Te! Engedj be! - dörömböltem egyfolytában. Erre nem kaptam semmi választ, ezért a csengőt kezdtem el nyomogatni, mindaddig, míg ki nem tárult előttem a tárgy, és majdnem az arcomba csapódott. Jó, ezt visszakaptam a múltkori esetért. A ház lenyűgöző volt, szinte felfoghatatlanul, mivel régi otthonom egy átlagos családi házként nézett ki, meg sem közelítve ezt. - Ez a te házad?
-Muszáj válaszolnom?
-Nem..
-Akkor nem válaszolok.
-Itt voltál végig?
-Erre is muszáj válaszolnom?
-Igen! Szerinted kérdezném, ha nem érdekelne?
-Igen, itt voltam. Most már békén hagynál, ha már egészen idáig követtél? - kérdezte a kanapéra elvetődve, mire bólintottam egy aprót, és lopakodómódban elindultam felfedezni a ház minden egyes apró - inkább hatalmas - részét. Rengeteg érem és serleg díszelgett a polcokon, azon kívül nem igen voltak érdekfeszítő dolgok, inkább csak jól mutató dísztárgyak álldogáltak mindenhol. A nappaliból egy hálószobába tévedtem, ahol már jóval több érdekes dolog tűnt szembe. Képek sokasága díszelgett a polcokon, felkeltve érdeklődésemet. Közelebb merészkedtem hozzájuk, és egyesével kezdtem el szemlélni mindegyiket. Ám az egyik fotó egyből magára vonta a figyelmemet, így akaratom ellenére is kezembe vettem.
-Ne nyúlj a dolgaimhoz! - kapta ki a kezemből Jackson, mielőtt jobban megnéztem volna.
-Ő a húgod? - szóltam hozzá szelíd hangon. - Nem meséltél róla..
-Miért kellett volna?
-Hány éves most? - hagytam figyelmen kívül goromba válaszát.
-Annyi lehet, mint Te - vonta meg a vállát.
-Egyszer szeretnék vele találkozni. Biztos aranyos lehet - csillantak fel a szemeim.
-Inkább hiperaktív, idegesítő, és állandóan hülye kérdéseket tesz fel.
-Omo, pont olyan, mint én! Mindenképp mesélj neki rólam! - dőltem be fáradtan a hatalmas ágyba.
-Hé, az az én ágyam! Aludj máshol!
-Most már az enyém. Jó éjt! - fordítottam neki hátat. - Apropó! Lekapcsolnád a villanyt?
-Ezt nem hiszem el! Persze! Hogyne! Miért ne? - oltotta le a fényeket, és morgolódva elhagyta a helyiséget. Mosolyogva hallgattam őt, amíg álom nem nehézkedett a szemeimre. Köszönöm, hogy mégis felbukkantál hirtelen, Jackson!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése