17:Chapter

Körülbelül két és fél hétbe telt, mire mindannyian kiszabadultunk az unalmas kórház falai közül. Jackson állapota ez idő alatt rohamosan javult, és még az emlékei is kezdtek haloványan előjönni. Tíz év reménytelenül telt el mindeddig, de ez a pillanat végre megváltoztatott mindent, reményt adott mindannyiunknak. Persze csak apró képek villantak be neki, de úgy véltük, ez csak a kezdete mindennek. A MV forgatását két héttel későbbre tűzték ki. Sok visszajelzést kapott az ügynökség, hideget és meleget is egyben, de összességében a rajongók rendkívül segítőkészek és megértőek. Eközben megkaptuk a videó forgatókönyvét, ami miatt egész este forgolódtam, Mark idegére menve, aki nem vágott semmit a fejemhez, csak csendesen tűrte az egészet jó szobatársként. Hogy mi volt kiborulásom fő oka? Egy csókjelenet. Mégpedig az egyik bandataggal, aki nem mást, mint Jae Bum. Más ember örülne ennek az egésznek, hisz tökéletes életem volt, remek állásom, barátaim, akik egyben lakótársak is. De nem szeretném az első csókomat egy olyan emberrel átélni, akihez semmilyen érzelmi kötődésem sincs. A randinak nevezhető esemény persze megdobogtatta így is zavaros szívemet, de legbelül még mindig reménykedek abban, hogy valamikor hirtelen megjelenik rég elvesztett szerelmem, mintha mi sem történt volna. Persze ez csak álmodozás, de nem szeretném a későbbiekben megbánni a cselekedeteimet. Másrészt nem is szeretnék érzelmeket táplálni egyik bandatag felé sem, hisz szerződésem van, de ami a legfontosabb, nem szeretném, ha elveszíteném bármelyik barátomat is emiatt. 

 -Min Hye! - sipítottam bele a telefonba.

 -Mi történt? Valami baj van?! - komolyodott el hirtelen.

 -Ráérsz most?

 -Koncerten vagyunk Busanban. Segítségre szorulsz? Hívjam a mentőket? Vagy a tűzoltókat? - esett pánikba, mire kitört belőlem a nevetés. - Yah, te most szívatsz?!

 -Ennyire nincs vészhelyzet - kacagtam még mindig. - Női gondjaim adódtak, és mivel nem ismerem nagyon a környéket, szerettem volna, ha valaki elkísérne.

 -Szólj Youngjae-nek vagy JB-nek. Ők tűnnek a legkomolyabbnak ilyen téren. 

 -Nincsenek itthon - biggyesztettem le a számat. 

 -Senki?

 -Majd később beszélünk! - tettem le a telefont. Vörös arccal mászkáltam fel alá a kollégiumban, majd erőt vettem magamon, és bekopogtattam Jackson szobájába. Mindenki próbán volt, egyedül ő tartózkodott itthon, mivel egy darabig még nem táncolhatott. 

 -Mi az? 

 -Bejöhetek?

 -Nem.

 -Segítenél valamiben? - kérdeztem az ajtó másik felének dőlve, majd rájöttem, hogy a kérdésemre a válasz minden bizonnyal nem lesz, így gyorsan folytattam. -  Egy vegyesboltba kéne sürgősen elmennem, de nem ismerem a környéket. Elkísérnél? Légy szí-

 -Menjünk - nyitotta ki az ajtót, mire a hirtelen lendülettől nekiestem. Még a mondatomat sem sikerült befejeznem, nem számítottam arra, hogy elsőre sikerül meggyőznöm. Esésem közben megragadta vállaimat, így meg tudott tartani, mielőtt teljesen rádőltem volna. Kikerekedett szemekkel bámultam rá, miközben még mindig kezei közt tartott. - Megállnál végre a saját lábadon? 

 -Oh, persze - szabadultam ki gyorsan karjai közül. Felhúztam a fejemre kapucnimat, hogy eltakarjam vörös arcomat, majd gyorsan előre siettem. Omo, miért vagyok már megint vörös? Biztosan csak a menstruációm okozza ezt az érzelmi káoszt. Nyugodj meg, ez nem amiatt az idióta miatt van! - ütögettem a fejemet. 

 -A másik irány! - hallottam meg magam mögül hangját, mire gyorsan megfordultam, és az ellenkező irányba kezdtem el menni. Lábaimat szaporán vettem, nehogy utolérjen, így egész úton csak mögöttem sétált és irányított a megfelelő helyre. 

 -Ez lenne az? - torpantunk meg egy üzlet előtt.

 -Hm. Menjünk! - nyitotta volna az ajtót, de visszarántottam. 

 -Ne! Nem kell! Majd én egyedül elintézem, menj csak haza!

 -Ha már idáig eljöttem, nem fogok visszasétálni - sétált be, és magával húzott. Kínosan csempésztem be a kosárba a tisztasági betéteket, miközben próbáltam nem felvenni vele a szemkontaktust. Legszívesebben világgá rohantam volna akkori helyzetemben, így az a röpke tíz perc, amit az üzletben eltöltöttünk, egy órának tűnt.

 -Köszönöm, hogy elkísértél - álltam meg vele szemben az utcán, és a földre szegeztem a tekintetemet. 

 -Nincs mit - vonta meg a vállát, majd hirtelen lehúzta fejemről a kapucnit. - Nem kell zavarban lenned előttem. Tudod, ezek olyan dolgok, amiket..khm..nem kell szégyellned.

 -Köszi megint - húztam vissza a fejemre az anyagot, majd gyorsan előre siettem ismét. Mi történt a régi Jacksonnal? Mióta kiengedték a kórházból, mintha teljesen új emberré vált volna. Kezdem megkedvelni az új Jacksont. 

 -Nessy! Mi van ebben a dobozban? - torpant meg Jr. a nappali közepén. Kezében a lila kis betéttartó dobozom volt, szinte az ütő is megállt bennem, mikor megpillantottam. 

 -Semmi! Add vissza, kérlek! - nyúltam volna érte, de elrohant. - Park Jin Young, ne játszadozz velem! 

 -Csak érdekel, mi van benne - állt meg a kanapé túloldalán, majd kinyitotta a dobozt. Az egész banda a nappaliban tartózkodott, így fejemet a tenyerembe temettem. - Ez meg mi?

 -Add ide, te szerencsétlen! - tépte ki kezei közül Jackson. Elindult felém, és hátsó zsebembe süllyesztette a tárgyat.

 -Inkább menj fürdeni gyorsan - tolt a fürdő felé. Meglepetten pislákoltam felé az ajtóból, végül befáradtam, és elvégeztem esti rutintevékenységeimet. Miután kész voltam mindennel, leültem az ebédlőasztalhoz, ahol egy cetli díszelgett. 

,,Este nyolckor gyertek az ügynökséghez. Hozzátok Seo Rant is!"

 -Ez meg kitől van? - pislákoltam a lapra. 

 -Az egyik dolgozó adta oda. Azt mondta, ez elnök küldi - magyarázta Youngjae. Egy furcsa érzés öntött el belülről. Az elnök nem szokott mással üzeneteket küldeni, inkább saját maga szokta felhívni az illetőt, vagy személyesen közölni vele. Mindenesetre nem foglalkoztatott a téma túlzottan, hisz valószínűleg csak nem volt elég ideje személyesen közölni velünk. A megbeszélt időben mindannyian a főépületben álltunk, és vártuk az elnök érkezését.

 -Srácok, beszélnünk kell - szólalt fel Jackson. - Tizennégy szem közt. 

 -Oh, akkor elmegyek addig a mosdóba - bólintottam megértően. Sejtelmem sem volt arról, hogy mi lehetett a közlemény, de mindenesetre olyan dolog, ami nem rám tartozott, és én ezt tiszteletben tartottam. Nem siettem el semmit, hogy elég idejük legyen beszélgetni, így legalább tíz percig voltam távol, aminek a háromnegyedét talán csak végigsétáltam a folyosókon. 

 -Nessy! Tényleg te vagy az?! - ugrott a nyakamba Jr. visszatérésemkor, mire meghökkenve bámultam le rá. 

 -Igen, én vagyok az - nevettem el magamat, majd mosolyogva visszaöleltem. 

 -Örülök, hogy eljöttetek - szólalt fel valaki a hátam mögött. Ismerős hang volt, sőt, túlzottan is. Remegő kezekkel engedtem el Jin Young vállát, és megfordultam én is.

 -Te meg ki vagy? - tette keresztbe a kezeit Jackson. - Ha csak azért hívtál ide minket, hogy szórakozz velünk, akkor már mennénk is, ha megbocsátasz. 

 -Nem szórakozás céljából hívtalak ide titeket - húzta gúnyos vigyorra a száját, majd rám mutatott. - Miatta. 

 -Ismered őt, Nessy? - nézett le rám JB, de egyszerűen nem bírtam megszólalni. 

 -Még nem. De úgy gondolom, még ti sem ismeritek eléggé. Stylist? Na ne nevettess - dobott hozzám egy köteg papírt. Felszedtem a földről, és a többi tag is a kezébe vett egy példányt. A papíron az összes adatom ott szerepelt az iskoláimról, származási helyemről és minden fontos információról, köztük arról is, hogy hivatalosan csak sminkes végzettségem van, a stylist szakmához az ég világon semmi közöm sincs. - Nyolc óra, az elnök már vár minket - nézett karórájára, majd megfogta karomat, és az iroda felé húzott. - Ugye nem gondoltad, hogy ilyen könnyen a tiéd lehet ez az állás, mikor nem tettél érte semmit? Én több éve várok erre, és megmondtam, hogy nem hátrálok meg. Jobb lesz, ha már most elbúcsúzol a fiúktól. 

 -Sosem választhatsz el a fiúktól. Ezt jó, ha belevésed a fejedbe! - mosolyodtam el.