08:Chapter

-Meddig kell még sétálni? Lassan megszárad a ruhám - nyavalyogtam, hisz a fél épületet körbejártuk már.

 -Maga vagy én tudja, hogy hová kell menni? - torpant meg előttem.

 -Maga - forgattam meg a szemeimet. A továbbiakban inkább a hallgatást választottam, így elég időm volt a gondolkodásra. A srác és köztem nem lehetett túlzott nagy korkülönbség, így furcsa volt magázni az illetőt, de olyan kisugárzással rendelkezett, hogy gondolkodás nélkül így szólítottam meg. Hangja szinte tekintélyt parancsoló, ha akarnék se tudnék visszaszólni neki. Titokzatos embernek tűnt, ami rendkívül nagy érdeklődésemet keltette felé. De a nagy gondolkodásom félbeszakadt, mivel az előttem lévő személy megállt, én pedig ismét nekiütköztem.

 -Már meg sem lepődök azon, hogy nem lát az orra elé - nézett rám cinikusan, mire kínosan lesütöttem a szemeimet. Meg is értettem haragja fő okát, hisz félórával ezelőtt tönkretettem a telefonját. Beszólásai felett pedig szemet hunytam, hisz nap, mint nap Jackson társaságát kellett élveznem. Nem is szóltam semmit, csak vártam. A fiú kopogtatott az ajtón, amit néhány másodpercen belül egy lány nyitott ki. Szemeim egyből a ruházatára tapadtak, amely elegáns és drága darabokból állt. Halál biztos voltam abban, hogy egy stylist állt előttünk, ebben nem tévedhettem.

 -Min Hye, tudnál adni egy ruhát a hölgynek? - mutatott rám köszönés nélkül.

 -Jézusom, mi történt veletek? - pásztázott végig minket.

 -Látja? Ő le tud tegezni engem! Ugye milyen nehéz? - szaladt ki a számon, de egyből meg is bántam. Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd zsebre vágta kezeit és nagy nevetésben tört ki. Értetlenül figyeltem őt, de Min Hye behúzott a szobába. Mindenhol férfi ruhák egyvelege, egy kisebb polcon pedig néhány női ruha várakozott.

 -Eunhyuk, szárítkozz meg, vedd fel ezeket, és ne gyere ki, amíg nem szólok! Világos? - nyomta a fiú kezébe az ehhez szükséges holmikat. Eunhyuk, olyan ismerős ez a név. Annyit már megtudtam róla, hogy egy idol, de sosem találkoztunk még személyesen. Vajon hol hallottam már róla?

 -Igenis, Noona - vonult be egy másik helyiségbe, így ketten maradtunk.

 -Ez jó lesz? - mutatott fel egy virágos ruhát.

 -Igen - bólintottam megszeppenve. Nem kérdezősködött kilétemről, és úgy beszélt velem, mintha ismerősök lennénk. Kezét nyújtotta, hogy át tudja adni a ruhát egy törülköző kíséretével. Miután elvettem tőle, a szoba végében lévő próbafülkében öltöztem át. Vizes ruháimat a magamnál hurcolt táskámba helyeztem el, miután telefonomat egy másik zsebbe raktam el. - Köszönöm szépen a ruhát, egyszer hozok helyette egy másikat.

 -Tartsd meg. Egy fiúbandával dolgozom, nem lesz rá szükségünk - mosolygott. - És jól is áll rajtad, vedd úgy, hogy ezt a sors akarta így.

 -Köszönöm, Min Hye - hajoltam meg illedelmesen. Kínos csend telepedett a szobára, így megpróbáltam véget vetni ennek. - Lehetne egy kérdésem?

 -Persze. Mi lenne az?

 -Az előbb említetted, hogy egy fiúbandával dolgozol. Pontosan kikkel? - kérdeztem kissé zavartam, majd helyet foglaltam az egyik fotelben.

 -A Super Juniorral. Lassan már tíz éve boldogítjuk egymást, így már el sem tudnám képzelni a mindennapjaim nélkülük. Ez a mamlasz is hozzájuk tartozik - mutatott az ajtó felé, ahol tekintete el is időzött egy kicsit. - Sosem szokott ilyen közvetett lenni az emberekkel, főleg a korodbeli lányokkal. Történt valami, amiért így viselkedik veled?

 -Miattam ejtette be a telefonját a folyóba. Szerintem ez mindent elmond - sóhajtottam.

 -Erre most nem igazán tudok mit mondani - nevette el magát, de csöppet sem volt bántó, mivel engem is megmosolyogtatott. - Te is styleiszt lennél? Az öltözeted és a sminkes táskád... - méregetett.

 -Igen, a JYP Entertainment vett a szárnyai alá - bólintottam.

 -Hogy megéreztem! - nézett rám csillogó szemekkel. - Dolgozol konkrét bandával, vagy beosztás szerint végzed a munkádat?

 -A nemrég debütált GOT7-nel dolgozom együtt - meséltem büszkén, mikor eszembe jutott a hét lökött srác, akikkel nap, mint nap együtt vagyok. Néhány nap telt el az érkezésem óta, de mostanában sokszor gondolkodtam el azon, milyen unalmas is lenne az életem nélkülük. Mert nincs olyan nap, mikor ne történne bármilyen megnevettető vagy izgalmas dolog a kollégiumban, vagy annak falain kívül. - Még nem teljesen hangolódtunk össze, de úgy érzem jól haladnak a dolgok.

 -Hidd el, ha sokat velük vagy, változni fog minden. Én is átéltem már.

 -Főleg, ha a nap huszonnégy órájában velük vagy - csóváltam a fejemet mosolyogva.

 -Kijöhetek már? - dörömbölt az ajtón Eunhyuk, megszakítva a beszélgetésünket.

 -El is felejtkeztem róla - kapta oda a fejét Min Hye. - Gyere csak!

 -Nekem mennem kell, köszönöm a ruhákat és a beszélgetést - pislákoltam egyfolytában az órámra, majd távozni készültem. A fiúk úgy tudták, hogy egyenesen haza indultam, elfelejtettem értesíteni őket ittlétemről. Azóta pedig lassan másfél óra eltelt, kizárt, hogy ne értek volna haza. A gond pedig nem a távolléttel volt, mert munkaidőn kívül oda megyek, ahová csak akarok. De a holnapi nap folyamán a fiúknak egy fontos koncertje lesz, ahol kialudtan és munkára kész kell megjelennem. Nem tudok elég hálás lenni a csodás állásomért, így a lehető legtöbbet fogom megtenni azért, hogy bebizonyítsam hálámat és munkaszeretetemet. Ezért is mentem az ügynökséghez a holmijaimért, hogy biztosan készen tudhassak mindent. Nem volt a tervbe véve az, hogy itt fogok kikötni. Vajon a sors akarta azt, hogy itt legyek? Egyszer talán választ kapok rá. Addig is a fiúkra kell koncentrálnom, akiknek szükségük van a munkaerőmre, és nem tudják azt, hogy nekem még nagyobb szükségem van rájuk. Mert miattuk mosolygok minden pillanatban, szeretettel teli. Még ha Jackson a nap huszonnégy órájában is csak kritizál, akkor is velem foglalkozik, ami azt jelenti, mégsem utálhat annyira, mint azt állítja. 

A helyemről felpattantam, így Eunhyuk egyből leült a felszabadult helyre. De a lány hirtelen bokán rúgta, mire nagy lendülettel fel is ugrott onnan.

 -Hazakísérem - indult felém, majd megdobta a fotelben ülő személyt a kezében lévő törülközővel. Kínosan ácsorogtam az ajtóban, és vártam, hogy odacammogjon hozzám. Nem így terveztem ezt az egész napot, főleg nem vele. De nem tudtam visszautasítani, mivel fogalmam nem volt arról, hol és merre tartózkodtam.

 -Szia Min Hye! - intettem egyetlen ismerősömnek, akit a munkatársaimon kívül ismertem.

 -Szia..- akadt meg. Persze, elfelejtettem megemlíteni a nevemet! 

 -Seo Ran - fejeztem be helyette is.

 -Egyszer ellátogatok majd a hozzád a JYP-be. Addig is kitartást a fiúkkal! - mosolygott kedvesen, majd végleg elhagytam a szobát.

 -JYP-s vagy? - szólalt meg félúton, ezzel feloldva a kínos csendet kettőnk közt.

 -Te letegeztél engem!

 -Te is - villantotta elő mosolyát, mire a gyomrom is görcsbe rándult. Végre egyenrangú félként kezelt engem, ami haladás, hisz nem ajándékozott meg az elmúlt néhány percben lenéző pillantásokkal vagy beszólásokkal. Esetleg mindkettővel egyszerre. - De még mindig nem válaszoltál.

 -Igen, nemrég kerültem a céghez. 

 -És mivel foglalkozol? - kérdezősködött, ami meglepett, mivel nagy érdeklődését mutatta a téma iránt. Ki is használtam a pillanatot, mielőtt visszatérne a régi énje.

 -Styliszt vagyok. Kiskorom óta tudtam, hogy ez szeretnék lenni. Most vagyok életem teljében, és mindenem megvan, amire csak vágytam. Nem is lehetnék ennél szerencsésebb. - Na és te? Miért pont idol lettél? 

 -Majd máskor elmesélem - mutatott magunk elé, ahol megpillantottam a JYP főépületét, előtte hét aggódó fiúval, akiket néhány órája hagytam a kávézóban. - Örültem, Seo Ran. Egyszer találkozzunk majd, akkor választ adok mindenre, amire kíváncsi vagy.

 -Viszlát, Eunhyuk - intettem neki mosolyogva. - Holnapután találkozzunk!

 -Oké - fordult meg, majd elindult a visszavezető úton. A fiúk felé kaptam a tekintetem, akik idegesen álltak előttem. Mosolyom abban a pillanatban le is hervadt az arcomról. Lesütött szemekkel indultam meg feléjük, tudtam, hogy mi következik.

 -Sajná-

 -Hol voltál? Azt mondtad haza mész! A telefonodat se vetted fel, és még egy üzenetet sem hagytál nekünk. Tudod mennyire aggódtunk? - szakított félbe Youngjae.

 -Lemerült a telefonom - füllentettem. - És nem voltam otthon, így üzenetet sem tudtam hagyni.

 -Mi dolgod volt ezzel az SM-es emberrel? - méregetett Jackson. Könnyeim eleredtek, nem számítottam arra, hogy ilyen nagy aggodalom lesz abból, hogy eltűntem néhány órára. 

 -Ne, ne sírj! - ölelt át Jr. - Én nem haragszom rád.

 -Mi sem haragszunk rá, te idióta! Csak megijesztett minket - javította ki JB. 

 -Sajnálom, srácok. Én sem így terveztem a napot, csak közbejött valami.

 -Nem kell magyarázkodnod. Csak ne csinálj ilyen többet - szólalt meg Bambam. Az egész banda hatalmas ölelésbe vont, a levegőt is alig tudtam venni szorításuktól. A sírást még mindig nem hagytam abba, de már nem a történtek miatt folytak a könnyeim, hanem azért, amiért ennyire aggódtak értem. Egyedül Jackson állt külön, kifejezéstelen arccal. 

 -Jackson, gyere te is! - kiáltott neki vidáman Jr. 

 -Nem!

 -Akkor megyek én - csusszantam ki a hat srác karjai közül, és hatalmas ölelésbe vontam Jacksont, aki megszeppenve ácsorgott karjaim közt. 

Éjfél körül járhatott az idő. A kollégiumban már mindenki aludt, így sötétség volt mindenütt. Több órája forgolódtam álmatlanul, de sehogy sem bírtam lehunyni pilláimat. 

12 éve

 -Seo Ran, ígérem neked, ha felnövök, egy híres idol leszek, hogy büszke lehess rám!

 -Én pedig styliszt leszek, hogyha nagy leszek, utánad tudjak majd menni. Én foglak sminkelni téged, így mindig melletted tudok majd lenni! Vigyázz magadra Szöulban, és ne felejtsd el az ígéretünket, rendben?

 -Rendben, soha nem fogom elfelejteni. 

A búcsúnk óta 12 év telt el, és azóta semmit sem hallottam róla. Nem tudom, hogy idol lett-e, hogy direkt nem keresett-e ennyi éven keresztül, mikor minden egyes nap csak arra vártam, hogy értesüljek róla. Én elértem azt, amit akartam. Te betartottad az ígéreted?